Mikor jártál először Magyarországon? Mi maradt meg benned az első látogatásod után? Első alkalommal 1996-ban érkeztem Magyarországra a szüleimmel. Vendégszerepeltünk Budapesten itt a cirkuszban, majd újévi előadásokat tartottunk egy sátorcirkuszban. Itt jártam középiskolába is. A legemlékezetesebb élményem ebből az időszakból az volt, amikor édesapám három nagy doboz Kinder Surprise csokoládét vett nekem, amelyekben összesen több mint száz darab volt. Számomra, abban az életkorban, ez maga volt a mesevilág. Gondoltad volna akkor, hogy egyszer újra visszatérsz Magyarországra artistaként? A cirkuszi világban szokás azt mondani: „A manézs kerek, még találkozunk.” Ezért mindig úgy gondoltam, hogy egyszer még vissza fogok térni Budapestre. Mennyire fontos számodra, hogy érezd a közönség reakcióit a produkció közben? A közönség reakciója az artista számára az egyik legfontosabb dolog. A munkánk elsősorban a nézőkről szól, és az a feladatunk, hogy a produkciónk után pozitív érzelmekkel és élményekkel távozzanak. Az előadás során önmagunkból mindent beleadunk, és ha ezt a közönség megérzi, akkor tapsával és ovációjával viszonozza azt. Van olyan pillanat az itt töltött idő során, amelyre biztosan sokáig emlékezni fogsz? Mesélnél egy kicsit róla? Volt egy emlékezetes eset Szarvason, ahová Budapestről a MIRÁZS produkcióval érkeztünk. Nagyon szép helyen léptünk fel, a színpad közvetlenül a folyó mellett volt. A próba során a kötelem véletlenül a színpad szélére esett, majd onnan belecsúszott a vízbe. Már sötét volt, ezért aznap nem tudtuk megtalálni. Másnap reggel megpróbáltam megkeresni a vízben, de a folyó azon a részen mély volt, így nem jártam sikerrel. Úgy gondolom, ez egy érdekes és emlékezetes pillanat volt. Mit jelent pontosan az, hogy „rola bola” szám, és honnan ered ez a különleges artistaeszköz? Számomra a Rola-Bola műfaja különleges jelentőséggel bír, hiszen mindenre édesapám tanított meg. Már egészen fiatal koromtól kezdve együtt gyakorolt velem a hengereken. Nehéz pontosan meghatározni, mikor alakult ki maga a Rola-Bola műfaja; valamikor a XX. század elején jelent meg, és az 1960-as évek környékén vált igazán népszerűvé. Ekkor kezdték az artisták a hengerekből a piramisokat is felépíteni. Mi a legnehezebb része ennek a produkciónak? Mennyi gyakorlás és felkészülés áll egy olyan produkció mögött, amely a néző számára csak néhány percig tart? Ennek a produkciónak és általában ennek a műfajnak az egyik legnehezebb része, hogy soha nem szabad elveszíteni a koncentrációt. Amikor az ember a hengereken áll, és úgy tűnik, minden rendben van, elég egy pillanatnyi figyelemkihagyás vagy gondolatban történő elkalandozás, és azonnal leeshet. Véleményem szerint ez az ekvilibrista műfajok mindegyikére igaz. Egy néhány perces produkció mögött valójában egy egész életnyi gyakorlás, esések, sérülések, kudarcok és több millió ismétlés áll. Az artisták azonban úgy lépnek a közönség elé, hogy mindezt olyan könnyedén mutatják be, mintha az egész egyszerű lenne. Mit érez egy artista közvetlenül azelőtt, hogy felmegy a porondra egy ilyen koncentrációt igénylő számmal? Régóta vagyok a cirkusz világában, és már rengeteg fellépés van mögöttem. Ennek ellenére minden egyes előadás előtt izgulok és ideges vagyok. A cirkuszban van egy olyan tréfás mondás, hogy „az első tizenöt év nehéz”. Ez azt jelenti, hogy ha valaki valóban ebből él, fontos számára a saját teljesítménye, és gondol a közönségre, akkor mindig érezni fogja az izgalmat a színpadra lépés előtt. Véleményem szerint ez nagyon jó érzés. Az ember magabiztos, mindent ismer és minden részletet tud, ugyanakkor annak a kellemes, enyhe drukkérzésnek mindig jelen kell lennie. Mi az, ami ennyi év után is ugyanúgy lelkesít a munkádban? Inspirációt jelentenek számomra azok az artisták, akik annak idején megteremtették és kialakították ezt a műfajt, valamint a fiatal, új generáció képviselői, akik új energiát és új trükköket hoznak ebbe a csodálatos műfajba. És természetesen inspirál édesapám emléke is, aki megismertette velem ezt a műfajt, és megtanított rá. Ha egyetlen mondattal kellene leírnod, mit jelent számodra a cirkusz, mi lenne az? A cirkusz az életem! Már hároméves koromtól kezdve a szüleimmel jártam a vendégszereplésekre, tízéves koromban pedig artistaként kezdtem dolgozni. Jelenleg 42 éves vagyok, vagyis 39 éve vagyok a cirkusz világában. Úgyhogy igen, a cirkusz valóban az életem! És végül: ha a magyar közönségnek üzenhetnél valamit, mit mondanál nekik? Azt szeretném mondani: szeressék a cirkuszt, hiszen a cirkusz lenyűgöző és tiszta művészet, ahol minden valódi. Minden egyes trükk mögött évekig tartó gyakorlás, több ezer ismétlés és az a hatalmas vágy áll, hogy egy napon meghallhassuk az Önök tapsát. A cikk szerzője: Dr. Klézl Bernadett
