Kategória: Hírek

Az első fellépésemre 2016-ban került sor, ekkor indult el a pályám Fekete Péter segítségével. A legmeghatározóbb megmérettetésem a tavalyi Hungarian Circus Talent Festival volt. Külön megtiszteltetés nekem, hogy a Mirázs műsorában egyedüli magyar artistaként szerepelhetek, ami a nyelvi kihívások miatt egyben komoly próbatétel is. Nagy örömöt jelent számomra az is, hogy példaképemmel, Roman Romanov léphetek egy porondra ebben a produkcióban. A cikk szerzője: Németh Nóra

A Fővárosi Nagycirkusz porondját ezúttal nem csupán egy új produkció, hanem egy különleges kulturális találkozás töltötte meg tartalommal. A Mirázs című előadás – amely a Kazanyi Állami Cirkusz és a magyar társulat koprodukciójaként jött létre – már az első percekben egyértelművé tette, hogy a nézők nem egy hagyományos cirkuszi est részesei lesznek. A kezdés előtti pillanatokban a porondot egy monumentális, sejtelmes függöny fedte, amely egyszerre keltett kíváncsiságot és feszültséget. Az est ünnepélyes keretet kapott, amikor Fekete Péter köszöntötte a közönséget. Beszédében kiemelte, hogy az előadás cirkuszszakmai díszbemutató, amely nemcsak a közönség, hanem a szakma képviselői számára is jelentős esemény. Külön kitért arra, hogy a nézőtéren olyan artisták is helyet foglalnak, akiknek a magyar cirkuszművészet sokat köszönhet. A Mirázs alapgondolata a magyar és közép-ázsiai őstörténet legendás világából merít. Az előadás egyik fontos inspirációs forrása Arany János Rege a csodaszarvasról című műve, amelynek mitikus képei és motívumai a porondon is megelevenednek. A produkció azonban nem hagyományos történetmesélésre vállalkozik: sokkal inkább vizuális és érzelmi asszociációk sorozataként bontja ki világát. Mesei alakok, szimbolikus jelenetek és a közép-ázsiai mondavilág különös figurái váltják egymást. A jelmezek az előadás egyik legkiemelkedőbb elemei közé tartoznak. Gazdag színvilág, csillogó anyagok, aprólékosan kidolgozott díszítések jellemzik őket, amelyekben egyszerre jelennek meg állati motívumok és népviseleti ihletésű elemek. Az akrobaták kosztümjei külön figyelmet érdemelnek: nemcsak funkcionálisak, hanem látványukban is egyedülállóak, valódi műalkotásokként működnek a porondon. A jelmezek után szinte természetes módon válik hangsúlyossá a díszlet és a rekvizitek szerepe is: minden részlet gondosan kidolgozott, gazdagon díszített, olyannyira, hogy a néző gyakran nem is tudja, hova irányítsa a tekintetét. A műsor zenei és előadói rétege szintén erőteljes. A Holdasszony alakját Misurák Tünde kelti életre, énekével varázslatos hangulatot teremtve. Az Álomhajós szerepében Horváth Róbert jelenik meg, aki karakterével stabil pontot ad az előadásnak. Az artisták nemzetközi mezőnyében egyetlen magyar fellépő, Hanusz István képviseli a hazai cirkuszművészetet pattlabdás zsonglőrszámával, amely technikai precizitásával és dinamizmusával méltó helyet foglal el a műsorban. A produkciók közül kiemelkedik Ivacheva Alina és Grebenkin Ivan közös légtornaszáma, amely nemcsak fizikai teljesítményével, hanem érzelmi mélységével is hat a közönségre. A szám egy szerelmi történetet bont ki a levegőben, ahol az artisták mozdulatai egyszerre hordozzák a bizalom, a kiszolgáltatottság és az egymásra utaltság jelentésrétegeit. A nézőtéren tapintható a feszültség, majd a meghatottság – nem ritka, hogy könnyes szemmel követik a jelenetet. A produkció végén kitörő taps egyértelmű visszajelzés: ez a szám valóban mély nyomot hagy. A humoros elemekről Pippa és Bobby bohócok gondoskodnak, akik érzékenyen egyensúlyoznak a klasszikus bohóctréfák és a modern, interaktív megoldások között. Jeleneteik nem törik meg az előadás hangulatát, inkább oldják és gazdagítják azt. Különösen emlékezetes az a rész, amikor Pippa bevonja a közönséget egy közös ritmusjátékba, amelyben a nézők aktív résztvevővé válnak. Ez a közvetlen kapcsolat erősíti az előadás élményszerűségét. A Mirázs összességében egy vizuálisan lenyűgöző, művészileg ambiciózus produkció, amely bátran nyúl a hagyományhoz, miközben kortárs formanyelven szólal meg. A műsor végén a közönség állva tapsolt, ezzel is kifejezve, hogy az előadás nemcsak látványában, hanem érzelmi hatásában is maradandó élményt nyújtott. Ez a műsor nemcsak a cirkuszrajongóknak szól, hanem azoknak is, akik eddig távolságtartással viszonyultak a cirkusz világához; könnyen lehet, hogy számukra éppen ez az előadás jelenti majd a fordulópontot. A cikk szerzője: Németh Nóra, a PPKE kommunikációs szakos hallgatója

Már az első pillanatban érezni lehetett, hogy itt egy egészen különleges est vár a közönségre. Ahogy beléptünk a nézőtérre, a porondot egy hatalmas, díszes lepel fedte. Sejtelmes és titokzatos volt, mintha egy másik világ kapuja lenne. Miután felvonták a függönyt, szinte azonnal megszűnt a külvilág. Az első produkciótól kezdve lélegzetelállító élményben volt részünk. Az artisták előadása egyszerűen hihetetlen volt – olyan erő, kontroll és elegancia egyszerre, amit ritkán lát az ember. Az előadók szinte játszottak a fizika törvényeivel. Ami igazán különlegessé tette az estet, az az volt, hogy lehetetlen volt egyetlen pontra koncentrálni. Akárhova néztünk, mindenhol történt valami. Ha pislogtunk, máris úgy éreztük, hogy lemaradtunk valamiről. A produkciók nem egymás után következtek, hanem szinte észrevétlenül folytak egymásba. Az előadás alatt érezni lehetett, hogy a közönség együtt fojtja vissza a lélegzetét. A második felvonás is egyedülállóan kezdődött. Amikor megláttuk a kifeszített hálót, már előre tudtuk, hogy itt valami egészen varázslatos következik. Nem is csalódtunk: az akrobaták lehengerlő erővel, elképesztő tempóban és precizitással töltötték meg a teret. Az a dinamika és bátorság, amit ott láttunk, letaglózó volt. Az előadás nemcsak látványban volt lenyűgöző, hanem valódi interaktív élményt is nyújtott. Részesei lehettünk az eseményeknek: a bohócok bevonták a közönséget, játékos, váratlan pillanatokat szereztek a nézőknek. Egy-egy ilyen jelenetnél a porond és a nézőtér közötti határ teljesen eltűnt – másodpercek alatt fergeteges hangulat alakult ki, mindenki önfeledten nevetett. A párnacsata például nemcsak látványos volt, hanem felszabadító is: kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek együtt nevettek. A csúcspont azonban számomra a lovas produkció volt. Itt már szinte felfoghatatlan volt, ami a szemünk előtt zajlott. Az a harmónia, sebesség, összhang ember és állat között egyszerűen leírhatatlan élményt nyújtott. Külön érdemes beszélni a jelmezekről, maszkokról és a fényekről, mert ezek nem csupán kiegészítették az előadást, hanem annak egyik legmeghatározóbb részét képezték. A jelmezek elképesztően részletgazdagok voltak: minden egyes darabon látszott a gondosság és az alkotói szándék. Karaktert adtak a fellépőknek– mintha valóban egy másik világ lényei lennének. A maszkok tovább erősítették ezt az érzést, hol misztikus, hol mitikus, már-már álomszerű hangulatot teremtve. A fények pedig szinte külön szereplőként működtek: irányították a tekintetet és fokozták a feszültséget. A Mirázs nem egyszerűen egy cirkuszi előadás. Ez egy folyamatos, intenzív élmény, ahol nincs üresjárat, nincs „pihenő”. Egy egészen kivételes, magával ragadó világ részeseivé váltunk azon az estén. A cikk szerzője: Lee Noémi, szerkesztő-riporter, TV2

A MUCH Cirkusz Fesztivál keretein belül, a Trafóban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen vett részt kollégánk, Graeser József, azaz Dodi. A beszélgetés központjában a magyar cirkusz jövője állt, erről osztották meg gondolataikat a hazai cirkuszvilág jelentős képviselői. 

Ünnepelj velünk egy különleges alkalmat! A Cirkuszi Világnap alkalmából exkluzív, tárlatvezetéssel egybekötött próbabetekintést hirdetünk.

Miben más cirkuszban előadni, mint színházban, vagy egy klasszikus koncertteremben? A klasszikus koncertteremhez képest biztos, hogy más, ugyanis itt nem a zenész, nem a zenei előadó a fő attrakció. Mi itt kísérünk egy nagyon fontos, más színpadi jelenlétet, aminek a zene a része, de mi abszolút egy támasztó, segítő funkció vagyunk. Időt töltünk ki és persze fokozzuk a hangulatot. Ez a produkció jobban hasonlít a színházhoz, itt a fő funkciónk az, hogy ki tudjuk szolgálni a produkciót, és az egész lélektani hatás a zenével együtt a néző szórakoztatását szolgálja. Milyen érzés a Ringlispíl előadás részesének lenni? Én utoljára gyerekkoromban voltam talán cirkuszban, és nem is érdekelt igazán az utóbbi időben, azt mondtam magamban, hogy jó hát én a cirkuszról már lemondtam, mint attrakcióról. Most egy olyan érdekes szituációban kerültem ide, hogy felajánlottam a felkérést másik cimbalmosnak is, de a feladat nehézsége miatt nem vállalta, hiszen itt nemcsak kísérni kell, hanem esetleg dallamokra beszélni és számolni, ami nem könnyű feladat. Így végül elvállaltam én. Nagy várakozással jöttem, és nagyon érdekes zenékkel találkoztam. Meg kell mondjam, hogy teljesen lenyűgözött a cirkusz világa, az, hogy a művészek itt hogyan feszegetik az emberi lehetséges határokat. Gyakran csodálattal és rettegéssel nézek a színpadra, de van olyan is, hogy olyan veszélyesnek találom a produkciót, hogy nem is nézek oda. Gyermekkorban az ember imádja az ilyesmit, felnőttkorára meg elszokik tőle, ugyanakkor én nagyon örülök, hogy itt vagyok. Milyen gondolatok kavarognak Önben az előadás előtt? Hogyan szokott felkészülni? Korábban jöttem, hogy kicsit hangoljam a hangszert, mert ugye itt a cirkuszi teremben hőmérséklet- változásnak van ki téve. Átgondolom a műsort, hogy hol kell gyorsan beszállni, hol kell gyorsan lapozni, aztán egyfajta várokozó álláspontra jutok. Ilyenkor egy kellemes, kicsit izgalmas, kicsit feszült várakozással telik az idő. Mit üzenne azoknak, akik még nem látták ezt az előadást? Ha ki szeretnének szabadulni a monotóniából, hiszen a megszokott életünk keretek közé zár minket, és megnézni azt, hogy az emberek hogyan feszegetik a határaikat, megnézni azt a szabadságot, ami nélkül az ember nem is ember, akkor ez a műsor ad mindenkinek egy olyan élményt, amiből tovább tud táplálkozni. Úgyhogy aki tudja, nézze meg!  Az interjút készítette: Németh Nóra