A MIRÁZS – Örökség című előadás artistaművészével, Ivacheva Alinával beszélgettünk a cirkusz világáról, a porond mögött rejlő kihívásokról. Arról is kérdeztük őt, mit jelent számára az artistaművészet, párjával, Grebenkin Ivánnal való közös munka, valamint hogy hogyan kapcsolódnak a produkcióhoz és egymáshoz.
Mióta dolgoztok együtt cirkuszi artistaként, és hogyan kezdődött a közös utatok?
– Már egy éve dolgozunk együtt. 2019 óta tanultunk együtt a Cirkuszi Főiskolán, ugyanabba az osztályba jártunk, azonban különböző műfajokban képeztük magunkat: Ványa az egyensúlyozásra, én pedig a légtornára specializálódtam. A 2023-as diploma megszerzése után Kínába mentünk dolgozni, ahol több mint egy éven át léptünk fel, de akkor még különböző duók tagjaiként. Addigra azonban már egy pár voltunk. Kína után különböző projektekben dolgoztunk a saját műfajainkban. Ezt követően kezdtünk el közösen próbálni és 2025-ben hivatalosan is elkezdődött a közös szakmai utunk a Kazanyi Állami Cirkusz falai között. Itt egy teljesen új és egyedi produkciót, a „Blue Shawl” című számot hoztuk létre, amelyet a „MIRÁZS” című műsor keretében mutattunk be.
A magánéletben is egy pár vagytok. Mit tesz hozzá a kapcsolatotok a produkciótokhoz?
– Tudjátok, a mi szakmánkban a „bizalom” nem csupán egy szó vagy egy fogalom – ez a fizikai biztonság alapja. Amikor tíz méter magasan tartod a levegőben azt az embert, akit szeretsz, minden érzéked kiélesedik és a tested készen áll arra, hogy minden egyes mozdulatát megérezze. Őszintén? Amikor egy levegő duóban dolgoztok a napi 24 óra együttlét egyáltalán nem kihívás – inkább a mi szupererőnk. Már régen nem osztjuk fel az életünket „magánéletre” és „munkára”. Persze egy-egy próba után elfáradunk és néha vannak rosszabb napjaink, de tettünk magunknak egy ígéretet: a porondon artisták vagyunk, otthon pedig egyszerűen csak egy pár. Ez az egyensúly tökéletesen működik nálunk, mert tudjuk, mikor kell váltani. A közös munka erősebbé tesz minket, a szerelem pedig türelmesebbé. Az egyetlen dolog, ami megnehezíthetné a munkát, az a félreértés lenne – de nálunk ilyen nincs. Így soha nem unjuk meg egymást. Épp ellenkezőleg: feltöltjük egymást!
– Mit éreztetek, amikor megtudtátok, hogy Budapesten fogtok fellépni?
– Még mindig alig hisszük el, hogy ez valóban megtörténik! Budapest az első európai város, ahol fellépünk és ez hatalmas lehetőség számunkra. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ez a gyönyörű, mesebeli város lett számunkra egy új fejezet kezdete. Itt minden a művészetről és a romantikáról szól, és úgy érezzük, hogy a mi történetünk, amit a porondon láthatnak a nézők, tökéletesen illeszkedik ennek a városnak a hangulatához. Egyszerre érzünk izgatottságot és inspirációt – olyan, mintha ez lenne az első repülésünk, csak százszor ragyogóbb!
Hogyan érzitek magatokat a Fővárosi Nagycirkusz közösségében?
– Hihetetlen érzés, amikor megérkeztek egy új országba és már ismerős arcok fogadnak benneteket. Nem egyedül érkeztünk Budapestre: egy egész műsorral, a csapatunkkal és olyan emberekkel jöttünk, akiket már csaknem egy éve ismerünk. Ez elképesztő otthonosságot ad, még akkor is, ha több ezer kilométerre vagyunk a hazánktól. Nem vendégként érezzük magunkat, hanem egy nagy cirkuszi család részeként. Mindenkiből árad a barátságosság és nagyon jóleső, meleg érzés tudni, hogy szeretettel fogadnak minket. Nincs bennünk az az érzés, hogy egy idegen közegben vagyunk – csak segítő kezek, baráti vállak és egy közös cél vesz körül bennünket. Nagyon nagyra értékeljük ezt a támogatást, és hálásak vagyunk mindenkinek, aki hozzájárul ahhoz, hogy európai munkánk ilyen otthonos és szeretetteljes legyen.
Kóstoltatok már magyar ételeket? Ha igen, melyik lett a kedvencetek?
– Igen, már kóstoltunk néhányat! Egyelőre a budapesti gasztronómiai élményeink főként a helyi burgerekre korlátozódtak. Nagyon finomak! Őszintén szólva azonban egy kicsit túl zsírosnak bizonyultak számunkra, hiszen artisták vagyunk, és mindig jó formában kell lennünk. Ezért néha megengedünk magunknak egy-egy burgert, afféle kis jutalomként, de többnyire magunknak főzünk. Így pontosan tudjuk, mit eszünk, és könnyebben meg tudjuk tartani a megfelelő egyensúlyt. De a helyi burgerek emlékezetesek maradtak – tényleg nagyon finomak voltak! A magyar konyhával való ismerkedésünk tehát még csak most kezdődött és már alig várjuk, hogy további ételeket is megkóstoljunk.
Mennyire volt nehéz megőrizni a produkciótok eredeti szellemiségét? Sikerült ugyanazt az üzenetet átadnotok a magyar közönségnek is?
– Amikor utazunk nem csupán a díszleteket vagy a jelmezeket visszük magunkkal – a történetünk lényegét is magunkkal hozzuk. Igen, itt más a közönség, más a nyelv és más a kultúra, de a szeretet, és a boldogság olyan nyelvek, amelyeket nem kell lefordítani. Bulat és Maysara történetét, egy nagyon híres színdarab történetét játsszuk el. Ez nem csupán két szerelmes története, hanem az útkeresésről, a döntésekről, az önfeláldozásról és a reményről szól. Tragikus pillanatai is vannak, ugyanakkor ragyogó, tele szeretettel és odaadással. Ez nem egyszerűen egy történet – hanem annak a története, hogy a szerelem erősebb a távolságnál, erősebb a magasságnál és erősebb mindennél a világon. Ez minden ember szívében visszhangra talál. Budapesten is azt látjuk, hogy a közönség minden porcikájával érzi ezt. Minden alkalommal, amikor befejezzük a produkciót, hatalmas taps tör ki – olyan erős, hogy pontosan tudjuk: sikerült átadnunk az üzenetet. A történet szellemisége ugyanaz marad, mert benne él a mozdulatainkban, a tekintetünkben és abban, ahogyan egymást tartjuk a cirkusz kupolája alatt. Nem alkalmazkodunk a történethez, hanem mi magunk éljük meg azt. Így az üzenet eljut egészen a szív mélyéig, függetlenül attól, hogy a világ melyik országában vagyunk.
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnotok, mit adott nektek eddig Budapest, mi lenne az?
– Budapest megadta nekünk az otthon érzését az otthonunktól távol, a fordításra nem szoruló, elementáris tapsot és azt a bizonyosságot, hogy Bulat és Maysara története bármilyen nyelven ugyanolyan erővel képes megszólítani az emberek szívét.
A cikk szerzője Dr.Klézl Bernadett