A modern cirkusz a kezdeteitől fogva a fegyelem terepe: a test kontrollált mozgásának, a testi erőnek és ezek harmóniájának látványos felmutatása. A színházzal ellentétben, a szépség itt nem az átlényegülésben vagy a szerepben rejlik, hanem a test fegyelmezettségében. A cirkusz fellépői – emberek és állatok – nem „alakítanak” valakit, hanem saját testük tökéletes uralásán keresztül válnak látvánnyá. A manézs a fegyelem színpada, ahol a test egyszerre válik a szépség és a hatalom eszközévé. A következőkben a szépség és a hatalom cirkuszban való megjelenését járjuk körül az állatszámok által.

A cirkusz befogadása elsősorban testi tapasztalat: a néző a másik testének látványán keresztül, a saját testérzetén át éli meg a katarzist. Ezzel szemben, a cirkuszban nem vonatkoznak a klasszikus, színházban megszokott, nézőtől elvárt normák a közönségre.

A modern társadalmakat a „fegyelmezett test” jellemzi – az a test, amelyet a hatalom formál, irányít, és amely engedelmesen hajtja végre a szabályokat. A cirkuszban ez a fegyelem válik szépséggé, amelynek forrása az erő és az engedelmesség harmonikus egysége.

Nem véletlenül, ugyanis a modern cirkusz esztétikája a katonai fegyelemből ered: Philip Astley, a modern cirkusz megteremtője maga is katona volt, és első lovas mutatványai a hadgyakorlatok rendjét és fegyelmét idézték. A cirkuszi fegyelem tehát nemcsak az emberi, hanem az állati testre is kiterjed. Sokak szerint a hatalom gyakorlásának egyik legfőbb eszköze a fegyelmezés: ez az, ami az emberi testet a hatalom „nyelvévé” alakítja”. A cirkuszban pedig ez a nyelv válik látvánnyá, különösen az állatszámokban.

A 19. század közepéig az állatokat az emberi gondolkodás alacsonyabb rendű, érzéketlen lényeknek tekintette. Az idomítás, a parancsra való mozgás így a természet feletti uralom egyszerű bizonyítéka volt. Ez a kép Charles Darwin munkássága nyomán kezdett megváltozni. Darwin A fajok eredete (1859) és későbbi művei azt a gondolatot emelték be a közgondolkodásba, hogy az ember és az állat közös evolúciós láncban helyezkedik el. Ennek hatására nemcsak fájdalomérzetet kezdtek el tulajdonítani az állatoknak, de cselekvéseiket is emberszerűbbnek ítélték meg, mint azelőtt. Ehhez jelentősen hozzájárul az is, hogy a legtöbb mítoszkörben, így a modern cirkusz számára területileg legrelevánsabb, zsidó-keresztény mítoszkörben az állatok szimbolikus, már-már szakrális értékkel ruházódnak fel, amely jelenlétüket és ezáltal cselekvéseiket is jelként értelmezi.

Ez az újfajta hozzáállás tette lehetővé, hogy a cirkuszban az idomítás mágikus, szimbolikus jelentéssel bírjon: az idomár nemcsak parancsol, hanem az állat nyelvén való „értés” élményét nyújtja, mintha titkos kapcsolat fűzné össze őket. A néző ezt a kapcsolatot látja és éli át, amikor a manézsban az állat engedelmesen, de mégis „értelmesen” mozog. A cirkusz egyik legérdekesebb vonása, hogy a hatalom nemcsak az emberi, hanem az állati testben is megmutatkozik. Az állatidomítás a hatalom gyakorlásának látványos megnyilvánulása: az emberi parancsra mozgó, reagáló állat a fegyelem tökéletes metaforája. Ahogyan ez az Ádám család lovas akrobata számában is látható a Fővárosi Nagycirkusz Dinasztiák című előadásában.

Mégis: az idomított állat mozgása egyszerre kelti az ellenállás és a harmónia érzetét. A néző figyeli, ahogy az elefánt ormányával köröz, miközben idomárja hasonló mozdulatot tesz a karjával – a két test között feszültség és összhang egyszerre van jelen.

A cirkuszi állatok mozdulatait többféleképpen észlelhetjük. A legszembeötlőbb megkülönböztetés talán az idomáréval megegyező, és az idomárétól eltérő mozgás. Az idomáréval azonos mozdulat során az állat szinte tükörként követi az idomárt, mintegy “leutánozza” annak mozdulatait. Ezt a pillanatot örökítette meg Urbán Ádám is Alex Giona szabadidomítás számában a XV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

Az idomárétól eltérő mozgás esetén az állat látszólag reagál partnerére, mintha saját szándékát fejezné ki mozdulataival. Mindez azt az illúziót kelti, miszerint az állat „értelmezi” az idomár cselekvését, és tisztában van azzal, hogy az általa végrehajtott mozdulatsor milyen jelentéssel bír. Bár nyilvánvaló, hogy az állat nincs tudatában annak, hogy mozdulatai milyen emberi kódokat hordoznak, de a néző számára ezek az emberi kódok válnak a humor elsődleges forrásává.  Erre jó példa Richter Flórián és Szandra elefánt borotválós száma, amelyben az elefánt az ormánya segítségével mossa le a borotvahabot.

A befogadó tehát könnyen érezheti azt, hogy az állat saját akarata szerint, önálló gondolatai alapján cselekszik. Ebben az esetben az idomár nem fegyelmez, látszólag nincs hatalma az állat felett: a néző szemében egyenrangú partnerekké válnak és akár tanulnak is egymástól, ahogyan szőrös lábú barátaink Mikhail Ermakov kutyaiskolájában.

Megfigyelhetünk továbbá az idomárral azonos, illetve ellentétes irányú mozgásokat is. Az első eset, tehát az azonos irányú mozgás a testek harmóniáját, az ember és állat közötti szimbolikus egységet mutatja. Ez az ember és állat közötti szimbiózis testesül meg Richter Angelina Guinness-rekorder Magyar Lovas Posta számban, amelynek kulcsa az állat és az ember tökéletesen összehangolt ritmusa.

Ezzel szemben a második lehetőség, vagyis az ellentétes irányú mozgás az ember és természet küzdelmét szemlélteti, amelyben végül mindig a fegyelmezett test, az emberi akarat győz. Ez a feloldhatatlan szembenállás fejeződik ki a szabadidomítás műfajában. Az alábbi archív fotón Donnert János szabadidomítás száma látható.

Bizonyos értelemben viszont az azonos és az ellentétes irányú mozgás is a hatalom gyakorlásának jelképe: az állat testét az idomár uralja.

Különbség az, hogy míg az azonos irányú mozgás egy idomítás utáni, harmonikus állapot képét festi, addig az ellentétes irányú mozgásban egy konfliktusosabb, idomítás előtti és idomítás közbeni átmenetet érhetünk tetten. A cirkuszi lovas számokban általában ez a két állapot váltja egymást, a néző pedig ebben a kettősségben gyönyörködik: a szépség a kontrollban rejlik.

A különböző cirkuszi állatszámok tehát elsőkörben a hatalom megnyilvánulása révén válnak széppé. A szépség forrása nem pusztán az állat jelenléte – szemben az állatkert passzív látványával –, hanem a koncentrált jelenlét, a test és mozdulat szabályozottsága. Amit a cirkusz nézője katarzisként él meg az a test feletti hatalom győzelme.

Kertész Ádám könyvtáros, Szabó Tamás adattáros

Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum

Fotók: Urbán Ádám, valamint a cirkuszmúzeumi Gervai Imre gyűjtemény