Kockázatvállalás, megújulás és esélyegyenlőség a kortárs cirkuszban – interjú Brigitte Scherrerrel, a Cirque du Soleil senior casting tanácsadójával

Brigitte Scherrer megkerülhetetlen alakja a cirkuszi világnak. Pályáját artistaként kezdte, jelenleg pedig a kortárs cirkusz éllovásának számító Cirque du Soleil senior casting tanácsadója. Karrierje során artistaművészek ezreivel dolgozott már együtt, a porondon és azon kívül. Fő profilja a tehetségek felkutatása, a 16. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon azonban zsűritagként találkozhattunk vele, a fesztivál konferenciáján pedig az esélyegyenlőség témakörében adott elő. A Red Show szünetében, többek között a Cirque du Soleil és a magyar cirkuszi intézmények közötti együttműködésről, a műfaj megújulásáról, a kockázat és etika kérdéséről, valamint a diverzitás és hozzáférhetőség szerepéről kérdeztük.

Vonatok és mozdonyok CIRKUSZI szerepben

A Fővárosi Nagycirkusz előtt álló 137 éves, üzemképes mozdony 1889-ben állt forgalomba, ugyanabban az évben, amikor a Fővárosi Nagycirkusz épületelőzményének számító Wulff Cirkusz megnyitotta kapuit a városligeti Állatkert területén. Cirkuszműsort tehát már láthatott a városligeti közönség – de vajon cirkusztársulat utazhatott-e a mozdony által húzott szerelvényen?

Vasút és cirkusz találkozása: a MÁV IIIe. osztályú 2459-es gőzmozdony a Nagycirkusz vendége

Nem mindennapi látvány fogadja a Fővárosi Nagycirkusz látogatóit: a bejárat előtt egy több mint százéves gőzmozdony díszeleg. Az 1889-ben épült, MÁV IIIe. osztályú 2459 pályaszámú szerkocsis gőzmozdony a Közlekedési Múzeum és a Fővárosi Nagycirkusz együttműködésével került kiállításra. A történelmi gép március végéig lesz látható a cirkusz előtt, így az érdeklődők betekintést nyerhetnek a magyar vasúttörténet mozdonyfüsttel teli fejezetébe. Ennek apropóján érdemes közelebbről is megismerni a mozdonytípus és a 2459-es pályaszámú gőzös történetét.

Hazatérés a manézsba – villáminterjú Zsilák Richárd cirkuszművésszel, a 16. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál konferansziéjával

Nagy álma volt, hogy fellépjen a Fővárosi Nagycirkusz manézsában, erre pedig nem is lett volna méltóbb alkalom, mint a 16. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Zsilák Richárd negyedik generációs artistaművész a cirkusz egyik „őshazájában”, az Egyesült Államokban nőtt fel. Fiatal kora ellenére fellépett már a Ringling cirkusznál zsonglőrszámával, az Egyesült Államok számos városában. Mint családja valamennyi tagja, Richárd is elsősorban zsonglőr, a fesztiválon azonban konferanszié szerepkörben is kipróbálta magát. Zsilák Richárddal a műsorvezetői szerepről, a magyar és amerikai cirkuszi kultúra különbségeiről, a többgenerációs családi hagyományról, valamint jövőbeli terveiről beszélgettünk.