A tudást nem önmagáért szerezzük meg, hanem élményeken keresztül, amiben magunkévá tesszük a világot.
Egyedi tervezésű szobor és oklevél, melyet ünnepélyes keretek között – minden év március 15. napján – adhat a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, és amelyhez pénzjutalom társulhat. Az elismerésben részesülhetnek azok a fiatal magyar artistaművészek, akik a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, a Fővárosi Nagycirkusz vagy a magyar cirkuszművészet szempontjából nemzetközileg is elismerésre méltó, kivételes teljesítményt érnek el.
A díjra ajánlást leadhat bárki, a cirkuszi szakma képviselői közül, írásban, a felterjesztett személy szakmai életpályájának leírásával és a díjra való felterjesztés indokolásával. Az ajánló az ajánlást a szakmai szervezeteken keresztül (Baross Imre Artistaképző Akadémia, Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezet, Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete) vagy közvetlenül a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ titkárságára (titkarsag@circus.hu, 1146 Budapest, Állatkerti krt 12/a) juttathatja el a díjkiosztást megelőző 30 napon belül.
Az így beérkezett ajánlásokat is figyelembe véve a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által felkért 7 fős kuratórium jelölteket állít, amely alapján a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója a kuratóriummal egyeztetve dönt a díjazott személyéről.
Ifj. Ádám Henrik
Fülemen Tamás
Grandpierre Gabriel
Rusnák Regina
Vellai Krisztina
Richter Kevin
Veress Zsanett
Ádám Krisztián
Dittmár Laido
Biritz Ákos
Boros Gábor
Nagy Ferenc és Petruska Váradi Nándor
Zsilák Olivér és a Quinterion csoport: Hajagos Enikő, Bagdi Gergely, Kiss Richárd, Szőts Zoltán
Donnert Katalin
Duo Viro: Galovecz Vivien, Szabó Róbert
Hajnóczy Soma és Halasi Márk
Földváry Balázs
Picard Andrea
Szokolai Gábor, Szokolainé Ócsai Brigitta
Russnák Norbert és Markocsány Loránt
Trio James: Molnár Csaba, Halmanyi Zsolt, Szots Gergő
Váradi-Weisz Éva
Ramwells (Maszlovics Károly)
Eötvös Eleonóra
Warrior Princess: Schneller Szilvia, Kovács Kriszta
Sallai Junior akrobatacsoport
ifj. Nagy Lajos
Duo Deltai: Deltai István, Széphelyi Ildikó
Axt Elizabeth
Sallai Tibor
Nagy Éva
Duo Mazotti: Kőműves Tibor, Teszák Mariann
4 Ócsai: ifj. Ócsai Gábor, Ócsainé Leiner Erzsébet, Tóth László, Tóthné Ócsai Erzsébet