Fehér lovak

Fegyelmezett testek – A szépség és hatalom cirkuszi esztétikája

A modern cirkusz a kezdeteitől fogva a fegyelem terepe: a test kontrollált mozgásának, a testi erőnek és ezek harmóniájának látványos felmutatása. A színházzal ellentétben, a szépség itt nem az átlényegülésben vagy a szerepben rejlik, hanem a test fegyelmezettségében. A cirkusz fellépői – emberek és állatok – nem „alakítanak” valakit, hanem saját testük tökéletes uralásán keresztül válnak látvánnyá. A manézs a fegyelem színpada, ahol a test egyszerre válik a szépség és a hatalom eszközévé. A következőkben a szépség és a hatalom cirkuszban való megjelenését járjuk körül az állatszámok által.

Tautz Vilma fiatalkori képe

Tautz Vilma (1929-2024) – Egy hosszú élet a cirkusz vonzásában

Artista családba született, már hatévesen fellépett – és ezután soha nem távolodott el a világot jelentő porondtól. A cirkusz varázslatos világában, a szakmát folytató gyermekei és unokái mellett maradt idősen is. Halálának első évfordulóján, december 8-án Picard Nándorné Tautz Vilmára emlékezünk.

a MOKK szakmai munkatársai, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság munkatársai, a mintaprojektben résztvevő miskolci Herman Ottó Múzeum, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, a nyíregyházi Jósa András Múzeum – Sóstói Múzeumfalu, az Óbudai Múzeum, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum képviselői, a nemzetközi projektpartnerek, hazai és külföldi vendégek

ReDance Ukraine – nemzetközi zárókonferencia

2025. november 27-én zárult az a múzeumi mintaprojekt, amelyben a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívummal együtt öt magyar múzeum vett részt, és amely a lakóhelyüket kényszerűen elhagyó ukrajnai menekültek szellemi örökségének védelmét szolgálta. A projektben résztvevő kulturális intézmények közvetlenül fordultak a környezetükben élő ukrajnai közösségekhez. Együttműködéseik révén olyan programsorozatok születtek, amely az ukrán kulturális hagyományok megőrzését, továbbélését és újraértelmezését célozták, múzeumi eszközökkel – mint a 2025. május 17-én a Fővárosi Nagycirkuszban bemutatott ReDance Ukraine táncest.

A ReDance Ukraine esemény fellépői és alkotói

ReDance Ukraine: újragondolt néptáncörökség

Nemzetközi mintaprojekt eredményét és megszületésének folyamatát mutatja be a ReDance Ukraine című kisfilm a 2022 óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ oltalmában álló ukrajnai menekült táncművészek, ifjú táncosok és artistanövendékek közreműködésével. A megvalósítás során a résztvevők megismerkedtek saját ukrán néptánc hagyományaikkal, szellemi kulturális örökségük nemzeti és interkulturális kapcsolódásaival, és formabontó kortárstánc kísérleteiket és szabad táncnyelvi önkifejezésüket egy ünnepélyes cirkuszi táncest keretében mutatták be.

Gabriela Moura Brentan - levegő hajó

impulzivmagazin.hu – A cirkusz, ahol a mese életre kel – Holle anyó beköltözött a Fővárosi Nagycirkuszba

Vannak esték, amikor a valóság határai egyszerűen elmosódnak, és a csodák egészen közel jönnek hozzánk – a Fővárosi Nagycirkusz legújabb premierje pontosan ilyen alkalom volt. Ismét ott lehettünk egy fantasztikus darab megszületésénél – a pillanatnál, amikor a művészek először mutatják meg a közönségnek mindazt, amire hónapok óta lázasan készültek. A nézőtér fényei lassan elhalványultak, a reflektorok felgyúltak, és a porondon ismét igazi varázslat vette kezdetét – mindig felemelő érzés ott ülni egy ilyen meghatározó pillanatban.

A Fővárosi Nagycirkusz balettkara a Holle anyó című műsorban

magyarhirlap.hu – Holle anyó a Nagycirkuszban

Rendkívül látványos előadással készül idén karácsonyra a Fővárosi Nagycirkusz. Mint a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből egyebek mellett kiderül, a darab koreográfusa, Fejes Kitty balettkarvezető a kosztümök érkezésének sorrendjében folyamatosan kísérletezik, csiszolja a fellépők mozgását. Utóbbira azért van szükség, hogy a nézők a legszebb összhatást kapják majd a műsorban. A színpadon az egyik legszebb és legismertebb Grimm-mesét láthatjuk majd idén karácsonykor. Mint közölték, a szorgos és a lusta lányról szóló Holle anyó című alkotás minden korosztály érdeklődését joggal keltheti föl. A muzsikát Szakál László, zenekarvezető, zeneszerző jegyzi. A művész elmondta, a munkában sokan vesznek részt, még ha gyakorta csak egy-egy apró mozzanattal. Ugyanakkor ezek a látszólagos semmiségek is nagyon sokat jelentenek, képesek tovább lendíteni az alkotói folyamatot – fogalmazott. A felcsendülő dallamok a világ- és népzenét, a musicalt és a Walt Disney-t idézik majd.

Alessio Fochesato

blikk.hu – Olimpiai bajnokaink is helyet kaptak a strandfürdővé alakított Fővárosi Nagycirkuszban – lenyűgöző fotók

Április 12-én mutatták be a SPLASH! névre keresztelt show-műsort a Fővárosi Nagycirkuszban, amelyhez az egész épületet átalakították. A helyszín most egy 100 évvel ezelőtti strandfürdőt idéz, ahol a cirkuszi porondot egy mozgatható elemekkel telepakolt medencére cserélték, amelyből több száz fúvókán keresztül szökellenek szanaszét a vízsugarak. Az új műsorban az alkotók a magyarok mellett francia, olasz, kanadai, moldovai, orosz és ukrán fellépőket, sőt egy csapat papagájt is felvonultatnak, miközben a vizes sportok hazai kiválóságairól is megemlékeznek.

Circus Museum Flash N. 005.-ra készült dokumentumfilmet nyitóképe

Circus Museum Flash N. 005. Evelyn és André – bambusz és légcsavar!

A Circus Museum Flash villámkiállítás sorozat a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum legjelentősebb műtárgy-gyarapodásait villantja fel a hazai és nemzetközi közönségnek, beavatva az érdeklődőket egyes értékes cirkuszi örökségelemek izgalmas kutatási és dokumentálási folyamatába. A sorozat 5. villámkiállítása Takács Endre és Takács (Páviács) Éva artistaművészek kiemelkedő hengeperzs produkciója előtt tiszteleg.

Fekete Péter

magyarhirlap.hu – „A cirkusz manézsa egy földre fektetett glória”

Az ezredforduló környékén a cirkusz leszálló ágban volt, ma viszont kígyózó sorok állnak a pénztár előtt. Mi történt az elmúlt évtizedekben? Hogyan vált Budapest Európa vezető cirkuszművészeti központjává? És mit hoz a jövő? Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz Érdemes Művész díjjal kitüntetett főigazgatójával beszélgettünk a cirkusz reneszánszáról, az utánpótlásról és a készülő vízi cirkuszi előadásról.