Holle anyó

2025 - Holle anyó

óʎuɐ ǝlloH

Xishui County Acrobatic Troupe - trapéz

Az előadás leírása

A Fővárosi Nagycirkusz idén karácsonyra az egyik legszebb és legismertebb Grimm-mesét varázsolja a közönség elé, két lány kalandos túlvilági utazásáról, próbatételeiről és felnövéstörténetéről szóló Holle anyót. Az eredeti mesét személyesebbé és modernebbé alakítottuk át: két lánytestvér történetét mutatjuk meg, akik a látványos cirkuszi koreográfiával előadott próbatételek során megtanulják, mit jelent testvérnek lenni és elfogadni egymást, minden különbségükkel együtt.

Cirkuszi mesedarabunk üzenete, hogy legyél nyitott a másik tulajdonságaira és igazságára, figyeld meg és értsd meg a másik igazságát is, találd és lásd meg abban a jót, építsd be magadba, majd ezután állj ki a magad igazáért. Az egymásra nyitott, az egymást elfogadó figyelem és szeretett jobbá teszi a világot.

A Fővárosi Nagycirkuszban a Fekete Péter rendezte Holle anyó nemcsak egy gyerekeknek szóló tanmese, hanem mély beavatási szimbolikát hordoz: a felnőtté válás, az önálló erkölcsi döntések és igazság kozmikus rendjének felismerése jelenik meg benne.

A főbb szerepeket brazil és orosz artistalány, valamint három magyar bohóc játssza, porondra lépnek még kínai, üzbég, német, magyar, orosz és ukrán cirkuszművészek, lovak, falusi és egzotikus állatok is. Csodás kalandok, szemkápráztató jelenetek, Jászai Mari- és Kossuth-díjas színészek által előadott, szívbe markolóan szép dalok várnak rád!

A Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi mesedarabja, a Holle anyó varázslatos látványvilággal és világhírű artistákkal mesél szeretetről és egymás elfogadásáról. Egy felejthetetlen cirkuszi kaland vár az egész családra!

Gabriela Moura Brentan - levegő hajó

Gabriela Moura Brentan levegő hajó

Svetlana Fedianina - dupla kötél

Svetlana Fedianina dupla kötél

Triple Trouble - bohóc

Triple Trouble bohóc

Tobias Schandel

A Casselly-család láma száma, Tobias Schandel előadásában láma szám

Rezván Nikolett

Rezván Nikolett állatszelídítő

Zhylinskaya Volha - djigit

Timur Mersada & Zhylinskaya Volha djigit

Grandpierre Gabriel - handstand

Grandpierre Gabriel handstand

Alievs Infinity perzs csoport a Holle Anyó című műsorunkban

Alievs Infinity perzs

Xishui County Acrobatic Troupe - lábzsonglőr

Xishui County Acrobatic Troupe lábzsonglőr, tányérpörgetés, dupla trapéz

Donnert Antal

Donnert Antal lovas akrobatika

Miriam van der Neut

Miriam van der Neut és Szeles Anna Róza lovas akrobatika

A Nemzeti Lovaszíház színészei a Holle Anyó című műsorunkban

Ilyés Jenifer, Mohácsi Márk Dániel, Pintér Tibor „Tenya” Közreműködők a Magyar Nemzeti Lovasszínház társulatából

Zsurzs Kati Holle anyó szerepében

Oszvald Marika Holle anyó szerepében

Misurák Tünde

Misurák Tünde Anya szerepében

Lapis Erika

Lapis Erika Anya szerepében

Horváth Róbert

Horváth Róbert Mesélő szerepében

Tóth-Székely Zoltán

Tóth-Székely Zoltán Mesélő szerepében

"Nagyon jól éreztük magunkat, kicsik, nagyok egyaránt!"

„Nagyon hangulatos, szép hely, igazán látványos előadással. Gyerekes családoknak, pároknak, és egyedülállóknak is csak ajánlani tudom.”

Stáblista

Fellépők: Gabriela Moura Brentan (levegő hajó, Brazília), Svetlana Fedianina (dupla kötél, Oroszország), Triple Trouble (bohóc, Magyarország), Alievs Infinity (perzs, Üzbegiztán), Xishui County Acrobatic Troupe (lábzsonglőr, tányérpörgetés, dupla trapéz, Kína), A Casselly-család láma száma, Tobias Schandel előadásában (Németország), Rezván Nikolett (állatszelídítő, Magyarország), Timur Mersada & Zhylinskaya Volha (dzsigit, Kazahsztán, Fehéroroszország) 

Holle Anyó / Mother Holle

Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész

Zsurzs Kati Aase-díjas

Anya / Mother

Lapis Erika Jászai Mari-díjas

Misurák Tünde

Mesélő / Story-teller: Horváth Róbert, Tóth-Székely Zoltán

Míra, a szorgos lány / Míra, the hardworking girl: Svetlana Fedianina

Vanda, a lázadó lány / Vanda, the rebellious girl: Gabriela Moura Brentan

Hó, Pi és He, bohócok / clowns: Horváth Sándor, Lakatos Leonetta, Pintér Áron

Közreműködők a Nemzeti Lovas Színház társulatából / Performers from the National Equestrian Theatre: Pintér Tibor „Tenya”, Ilyés Jenifer, Mohácsi Márk Dániel

Lovas akrobatika: Donnert Antal, Miriam van der Neut (Hollandia) és Szeles Anna Róza

Zenei vezető / Musical Director: Szakál László Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett

Zenekar / Orchestra: Babindák István (klarinét és alt szaxofon / clarinet and alt saxophone), Bálint Károly (zongora / piano), Duka Tibor (basszusgitár / bass), Fehér Géza (gitár / guitar), Földesi Attila (dob és ütőhangszerek / drum and percussion instruments), Oláh Antal (szoprán és tenorszaxofon / soprano and tenor saxophone), Pipís Zoltán (trombita / trumpet), Román Iván (hegedű / violin)

Koreográfus, Balettkarvezető / Choreographer, Leader of the Ballet Troupe: Fejes Kitty Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett

Balettkar / Ballet Choir: Buzás Réka, Dévai Fanni, Dobai Karina, Ellenbacher Kamilla, Farkas Kámea, Lovász Barnabás, Lengyel Domokos, Lovász Réka, Menyhárt Enikő, Szöllősi Gréta, Tokodi Dániel, Ureczky Lilien

Megbízott Porondmester / Deputy Ringmaster: Babicz Mihály

Porondosok / Ring Boys: Babicz János, Dancs Dominik, Haradzha Semen, Kovács Attila, Molnár Ervin, Nagy Máté, Szabó Gellért, Timofei Cemco, Zsida László

Ügyelő / Ring Manager: Kormányosi Miklós

Jelmeztárvezető / Head of costume department: Martonosi Attila

Kellékes / Props: Palotai Martina

Kosztümtervező konzultáns / Costume Design Consultant: Wasilewski Laura

Hangmester / Sound Designer: Princz Gergő

Hangtechnika / Sound Design: Berki Árpád, ifj. Oláh Antal

Világítás tervező / Light Designer: Szimeiszter Balázs

Világosítók / Light Design: Balla Dávid, Kis Róbert, Pánczél Gergő

Vizuál / Visual: Bontó Richárd, Kardos Zsolt, Nagy Attila, Zángó Tamás

Műszaki fővezető / Head of Techninical, Facilities & Production: Szilczer András

Technical Leader: Pánczél Lajos Magyar Teátrum-díjas

Műszaki vezető / Technical Leader: Pánczél Lajos Magyar Teátrum-díjas

Cirkuszszakmai vezető / Circus Profession Leader: Graeser József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett

Dramaturg / Playwright: Pál Dániel Levente Térey-, Molla Penah Vagif- és Spring of Poetry-díjas

Dramaturg gyakornok / Trainee Playwright: Sebeők Liliána (SzFE)

Rendezőasszisztens / Production Assistant: Csicsely Zoltán Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett

Rendező / Director: Fekete Péter Jászai Mari-díjas érdemes művész